Csak-a-BEAC

Csak-a-BEAC

Simon „Keresztapa” Gábor lenyomta az ELTE vezetését, mint a bélyeget

"Az Isten lábát" vagy "törököt" fogott az egyetem rektora és kancellárja

2021. december 03. - Bea898

Az ELTE nem csak korábban az atlétikai pályáját, most pedig a modellváltást, és vele együtt a milliárdos vagyont puskázta el, de még egy volt hallgatója is simán keresztbe tesz (volt) rektorának.

 

Hétfőn a nagynevű Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) tartotta tisztújítását, ahol a Simon Gábor (BEAC ügyvezető) vezette belső mag szervezetten szavazva „hazaküldte kapálni” a sportegyesületet alapító Eötvös Loránd Tudományegyetem (ez az ELTE) rektorának „nem szimpatikus” képviselőjét.

 

Tudni kell, hogy a BEAC alapszabálya szerint főként az ELTE sportját kell megszervezze, ami ugye az egyetem dolga kellene legyen. Feltehetőleg innen ered a konfliktus, hogy az egyetem Testnevelési Központja helyett néhány volt hallgató szervezi sportéletet, amibe a rektor (és a kancellár, "vált vállnak vetve") bele akart(ak) szólni.

 

Látszólag jól indult a Simon vezette közgyűlés, a Sportújságírók Szövetsége támogatta a BEAC-ot. Felvonultattak nagynevű volt klubtagokat, kormányzati embereket (sportállamtitkárt, focistát), akik szerint minden rendben van, a klub kiválóan működik.

 

De akkor jött a feketeleves. A rektor és a kancellár közösen akarta jelölni a BEAC elnökét, egy ELTÉ-s professzort, akit a 62 küldött éppen hogy, 35 igen szavazattal választott csak meg. Vagyis közel a fele ellene voksolt. Blama! És ha ez nem lett volna elég, a rektori kabinet vezetőjét már meg sem választották, vagyis leszavazta a közgyűlés!

 

Hozzá kell tenni, hogy jól szervezett voksolók nem csak Simon embereit választották be, hanem a pénzt adó kancellár, és a Taós forrásokat „szállító” kosarasok embereit is. De összességében a BEAC-ot irányító belső csapat megőrizhette többségét az elnökségben, a rektori beavatkozás nem sikerült.

 

A versenysport hogy fog ebből jól kijönni?

süti beállítások módosítása